A játékkonzolok fejlődése lenyűgöző. Míg a hagyományos PC-k “fokozatosan” fejlődtek, a játékkonzolok új generációi radikálisan új módon működtek. Ami itt következik, az egy cikksorozat, ami remélhetőleg feltárja az új technológiai trendek mögött meghúzódó okokat. Azt is érthetővé teszi, hogy miért nem lehet egyes rendszereket “bitekkel”, megahertzekkel, a RAM mennyiségével vagy egyéb technikai jellemzőkkel összefoglalni.
Ez nem egy fejlesztői kézikönyv, csak egy alapos bevezetés ahhoz, hogy hogyan működik minden rendszer belül. Vedd figyelembe, hogy ez a technológia rendkívül bonyolult lett az utóbbi időben, úgyhogy ha nehezen tudod követni a későbbi cikkeket, először próbáld megérteni a korai darabok leírásában szereplő infókat. Ezek sok olyan koncepciót és meghatározást mutatnak be, amelyek folyamatosan fejlődtek az idők során.
A számítástechnika alapvető ismerete előnyt jelent - ettől függetlenül rendkívül sok energiát fektettem abba, hogy szélesebb közönség számára is értelmezhető legyen ez a cikksorozat, úgyhogy nyugodtan próbáld meg! De ha esetleg mégis elakadnál, esetleg nézd meg a kiegészítő olvasmányok átnézése után.
Bár törekedtem a pontosságra, előfordulhatnak hibák, ha ilyet találsz dobj egy levelet. Végül pedig, ha inkább eBook olvasón szeretsz olvasni, nézd meg az eBook kiadást.
Minden további szószaporítás nélkül: itt kezdődik!
A "8 bites" konzolok néven ismert gépek kifinomultabb grafikát és gazdagabb hangzást biztosítottak, mint elődeik. Végül is, a piac épp most omlott össze, és újabb szabványokat kellett felállítani.
Kiemelkedő GPU funkciók: Görgethető csempetérképek és nagyobb színpaletták.
DMA, vízszintes megszakítások, több üzemmód... Ez csak néhány példa az új koncepciókra, amelyekből az új "16 bites" generáció lett, és amelyek új játékműfajok előtt nyitották meg az ajtót.
Jelentős CPU fejlesztések: Szorzó- és osztóműveletek, DMA és kettős feldolgozás.
Kiemelkedő GPU funkciók: Affin transzformációk és vízszintes megszakítások.
A 3D-s játékok szükségessé váltak, de a "hogyan" még nem volt egészen világos. A válasz? Minden vállalatnak más elképzelése volt, és bemutatták a saját megoldásaikat.
Jelentős CPU fejlesztések: Futószalag állomások és az L1 gyorsítótár.
Kiemelkedő GPU funkciók: Programozható vertex futószalagok, Z-pufferelés és perspektíva-korrekció.
Az előző generáció grafikai korlátainak többsége megszűnt. A hordozható konzolok kezdenek hasonlítani az ismert rendszerekre.
Jelentős CPU fejlesztések: Szuperskalár felépítése, SIMD utasítások és L2 gyorsítótár.
Kiemelkedő GPU funkciók: Programozható pixel futószalagok és anisotropic szűrők.
A jétékkonzolok szuperszámítógépekké és multimédia központokká fejlődtek. Ezek a gépek már nem csak játékokat tudnak futtani, sokkal többre képesek, ezért is annyira fontos szempont a biztonság.
Jelentős CPU fejlesztések: Szál szintű párhuzamosítás és szimmetrukus több magos felépítések.
Kiemelkedő GPU funkciók: Egyesített shader model és HDR renderelés.
A szórakoztatóipari piacot mára meghódították az olcsó okostelefonok és táblagépek. A közösségi-média minden platform első számú prioritásává vált. Itt az ideje, hogy a hagyományos videójáték cégek megváltoztassák a kialakult viszonyokat, de mielőbb, mert nincs sok idejük.
Sok konzolról írhatnék... Ha azt szeretné tudni, mi következik a listámon, itt van:
### Next articles
- Sony PSVita
- Nintendo Switch
### Retro consoles / In-between the next articles
- Panasonic 3DO
- Atari Jag
- Atari 2600
- WonderSwan
- Mega Drive add-ons (MegaCD and 32x)
#### Personal computers repackaged as consoles
- Apple Pippin
- Atari XEGS
- Amiga CD32
### Modern consoles / More research needed
- Sony PlayStation 4
- Microsoft Xbox One
- Sony PlayStation 5
- Microsoft Xbox Series X/S
- Playdate
### Honourable articles / For another series
- Commodore 64
- Amiga 500 (featuring the Original Chip Set)
- Amiga 3000 (featuring the Enhanced Chip Set)
- Amiga 4000 (featuring the Advanced Graphics Architecture)
Ha érdekesnek találja a cikkeimet, kérjük, fontolja meg a támogatást. A hozzájárulását eszközök és erőforrások beszerzésére fordítjuk, amelyek segítenek javítani a meglévő cikkek minőségét és az elkövetkezőket. A cikk végén érdekes anyagokat is talál a beszerzéshez.
Megvásárolhatja az eBook kiadást is angolul. A profitot adományként kezelem.
Hálámból a neved szerepelni fog a következő cikk hitelesítési szakaszában, vagy a jelölt cikkben, hacsak másképp nem jelezted.
Frissítéseket teszek közzé a Twitter profilomon, de e-mailben is értesülhet, amikor új cikk jelenik meg. Bármikor leiratkozhat, a Mailchimp kezeli ezt.